Bemutatkozik
Klubunknak, mint a Honvéd Nyugállományúak Klubjának, megalakulását 1967. január 21.-én 38 fő határozta el.
Az első közgyűlés 1967. március 21.-én volt. Jelenleg 406 tagunk van, melynek 85 % - a Székesfehévári, a többi pedig megyei lakos.
Az egyesületi törvénynek megfelelően, 1989. óta a Fejér Megyei Bíróságon van bejegyezve: Pk. 60393/1989/2. számon.
Megnevezését, hogy jobban kifejezze a tagságunk összetételét, Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja, megnevezésre változtattuk.
Jelképe: Sisakos katona fej, alatta, keresztben puska és kard, ez alatt 1967. (a megalakulás éve), körben: Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja felirat.
Székhelye, megalakulása óta: Székesfehérvár, Malom u. 2. szám.
Klubunk, társadalmi szervezet, mely a Magyar Köztársaság Alkotmánya és a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően, pártoktól függetlenül működik, azokat nem támogatja, azoktól támogatást nem fogad el.
Működésünk feltételeit, a befizetett tagsági díjak 2.400 Ft. /fő /év. , örökös tagok 100 Ft/fő/év.és a különböző pályázatokon elnyert összegek, és az:
MH. Összhaderőnemi Parancsnokság.
Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság Veszprém.
MH. 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.
Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége.
Krajczáros Alapítvány.
HM. Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. Székesfehérvári Intézménye.
Támogatása biztosítja.
A klub alapszabályában meghatározásra került:
Ápolja és erősíti a Magyar Honvédséghez tartozás érzését.
Ápolja a hadicselekmények során elhunyt katonák emlékét, őrzi a nemzeti és katonai hagyományokat.
Felkérés alapján részt vesz a hazafias, honvédelmi nevelőmunkában.
Segíti a tájékozódást a társadalom és a honvédség életével kapcsolatos, a tagságot érdeklő kérdésekben.
Lehetőséget biztosít tagjainak a szervezett közösségi életre, a művelődést, kultúrált szórakozási, pihenési és sportolási igények kielégítésére.
Figyelemmel kíséri tagjai szociális helyzetének alakulását, indokolt esetben a Magyar Honvédség illetékes szerveinél kezdeményezi a szükséges intézkedések megtételét.
Egészségügyi előadások, orvosi vizsgálatok szervezésével, segíti az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését.
Szervezi az idős és beteg klubtagok látogatását.
Részt vesz az elhunyt klubtagok kegyeleti szertartásán, ápolja emléküket, kapcsolatot tart az elhunytak özvegyeivel.
Klub vezetéséről.
A klubunk életét, 9 fős elnökség irányítja és tevékenységét, a küldöttközgyűlés által elfogadott éves munkaterv alapján végzi, a 3 tagú Ellenőrző Bizottság kontrolja mellett.
Az elnökségünk munkáját továbbá, a létrehozott szekciók vezetőségei is segítik.
A szekciók tagjai, a volt fegyvernemi, illetve szolgálati hely szerint: - Szárazföldi, - Repülő, - Híradó és Komendáns, szekciókba tömörültek. A nőtagjaink külön szekciót alkotnak. A Szárazföldi szekción belül, külön Tüzér és a Logisztikai tagozat alakult.
A klub elnöksége és a tagság közötti jobb kapcsolattartás érdekében, 16. fős aktíva hálózatot működtetünk.
Klubunk kapcsolatairól.
A jobb és hatékonyabb működés elősegítése érdekében:
Együttműködési Szerződést kötöttünk:
Nyugat - Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnoksággal. (Veszprém)
HM. Honvéd Kulturális és Szolgáltató Kht. Székesfehérvári Intézményével.
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetével.
Szlovén Veterán Harci Szövetség Muraszombati Szervezetével.
Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az Éveknek" Fejér Megyei Szervezetével.
Közös, Együttműködési Szerződést irtunk alá:
Krajczáros Alapítvánnyal és a Hétvezér Iskolával.
Krajczáros Alapítvánnyal és a Fehéregyházai Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel.
Tagjai vagyunk:
Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének.
Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetségének.
Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az Éveknek" Fejér Megyei Szervezetének.
.
Baráti kapcsolatot alakítottunk ki:
Honvéd Bajtársi Klub Tata.
Honvéd Bajtársi Klub Pápa.
Gábor Áron Nyugállományúak Klub Várpalota.
Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete Székesfehérvár.
A Szlovén Veterán Harci Szövetség Muraszombati Szervezetével.
Hodos Község (Szlovénia) Önkormányzatával.
Életünkről.
Éves munkatervünket, az Alapszabályunkban meghatározottak figyelembe vételével állítjuk össze.
A különböző évfordulós megemlékezések aktív résztvevői vagyunk.
Felvállaltuk a 17. MK. Gyalogezred emlékének ápolását, az Ezred Napját rendszeresen megünnepeljük.
Emlékoszlopot állítottunk a Székesfehérváron született, szolgált és a világbármely pontján elhunyt, illetve a világ bármely pontján született, de Székesfehérváron eltemetett katona emlékére.
Utazásaink során, belföldön és külföldön, felkeressük a nemzeti és katonai emlékhelyeket és ott, elhelyezzük a megemlékezés koszorúit.
Köszöntjük a jubileumi születésnapos, illetve az arany és gyémántlakodalmukat, ünneplő tagjainkat.
Látogatjuk beteg és idős tagtársainkat.
Elhunyt klubtársaink kegyeleti szertartásán jelen vagyunk.
Tagjaink, rendszeres résztvevői a különböző sport bajnokságoknak, ott eredményesen szerepelnek.
Színházbérletek vásárlásával, elősegítjük tagjaink művelődését.
Meghívás alapján részvevői vagyunk különböző katonai rendezvényeknek.
Meglévő kapcsolataink révén, jelen vagyunk a társklubok rendezvényein.
A Megyei Jogú Városunk felhívásaira, csatlakozunk a különböző városi akciókhoz.
Tagjaink részvállaknak a Városi szeretetházikó működtetésében.
Felkérés alapján, a honvédelmi nevelés elősegítése érdekében, előadás és vetélkedő szervezésével segítjük azok sikerét.
A hosszú időn át a klub érdekében végzett munka elismeréséül Örökös Tag címet adományozunk a legeredményesebben dolgozó, 10 idős tagunk részére.
Továbbá "Tiszteletbeli Elnök" és "Disz Elnök "címet, 1-1 főnek lehet adományozni a klub küldöttközgyűlésének határozata alapján.
A klubunk tagságának munkája elismerésre került:
MH. Vezérkar Főnöki Oklevéllel (kettő esetben).
BEOSZ. Emlékéremmel.
Fejér Megye Közgyűlése által adományozott Címeres Megye Zászlóval.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozott Városi Zászlóval.
EU. Zászlóval.
A klub megalakulásának 40. évfordulója alkalmával:
MH. Összhaderőnemi Parancsnokság Parancsnoka által adományozott Kristályvázával.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozott, Kristályvázával.
Az "Életet az Éveknek" Fejér Megyei Szervezete által adományozott, Kerámia vázával.
A klub életét irányítják:
Elnök: Szalai Gábor nyá. őrnagy.
Elnökhelyettes: Juhász János nyá. alezredes.
Titkár: Kovács József nyá. alezredes.
Titkárhelyettes: Nagy Józsefné.
Gazdasági felelős: Orosz József nyá. alezredes.
Nő felelős: Erdős Istvánné.
Szociális felelős: Prepszent Jánosné.
Honvédségi kapcsolattartó: Pálmai Dénes mk. ezredes
Sportfelelős: Varga Lajos nyá. alezredes.
Ellenőrzőbizottság elnöke: Sipos József nyá. ezredes.
Ellenőrző bizottság tagjai:
Krajcsovics István nyá. ezds.
Vas Éva nyá. tzls.
Klubunk működését támogatják:
Honvédelmi Minisztérium.
MH. Összhaderőnemi Parancsnokság.
MH. Nyugat- Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság.
Toborzó és Érdekvédelmi Központ Székesfehérvár.
MH. 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése.
Nemzeti Civil Alapprogram.
Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége.
HM. Kulturális és Szolgáltató Kht.
Székesfehérvári Intézménye.
Vörösmarty Rádió.
Fehérvár TV.
Krajczáros Alapítvány.
Honvédség és Társadalom Baráti Kör
Székesfehérvári Szervezete.
REX- Fontana KFT.
|